Japán díszcseresznye (Prunus serrulata) — Minden egy helyen

A japán díszcseresznye kétségtelenül az egyik legszebb fafajta.

Még az is ismeri, aki egyébként nem tudja a nevét, hiszen gyönyörű rózsaszín virágaival a magyar utcákat és parkokat is megszépítik virágzásuk idején.

De vajon mikor van a virágzása, mit érdemes tudni róla, hogyan kell ültetni, gondozni, metszeni – és milyen betegségek fenyegetik?

A japán díszcseresznye jellemzői, virágzása

A növényt japán cseresznyeként is emlegetik (latinul pedig Prunus serrulata).

Ahogy a neve is sugallja: Kelet-Ázsiából származik, és Japán nemzeti jelképe.

Olyannyira fontos növény a szigetországban, hogy saját ünnepe is van, mégpedig a japán tavaszi cseresznyevirág ünnep (vagyis “hanami”).

Emiatt kiemelten fontos szerepet tölt be a japán kultúrában: a zenei, képzőművészeti és irodalmi alkotások gyakori ihletője és inspirációja, a fa virága (japánul szakura) pedig Japán nemzeti jelképe.

japán cseresznye

Virágzása csupán néhány hétig tart, ezért jelképesen az “elmúlást” is jelenti, miszerint becsülni kell amink van, addig amíg tehetjük.

Legközelebbi rokona a hagyományos cseresznye, amivel igényei és tulajdonságai is nagyon hasonlóak:

  • Körülbelül 6-10 méter magasra nőnek
  • Növekedésük igen gyorsnak mondható
  • Jól bírják a magyar klímát, a városokat is jól tűrik
  • Koronájuk igen nagy, terebélyes
  • Tavasszal virágoznak, főleg április-május hónapokban
  • Levelük nagyon hasonlít egymáshoz

A japán díszcseresznye pedig rengeteg fajtájú és színű változatban kapható.

Legnagyobb különbségük a termésükben keresendő, hiszen míg a hagyományos cseresznye termésben igen gazdag, addig a japán díszcseresznye fa legtöbb nemesített változata meddő, tehát nincs termése – csupán virágai (amit japánul szakura-nak neveznek).

cseresznyevirág

A japán cseresznyevirágzást a szigetországban olyannyira komolyan veszik, hogy a Japán Meteorológiai Intézet elemzéseket készít tavasszal, amelyben megmutatják, hogy egy adott régióban hány százalékban virágzanak már a japán cseresznyefák.

Ezáltal mindenkinek tökéletes választás lehet, aki inkább az esztétikum alapján választ fát, és nem szeretne terméseket szüretelni, hiszen ezáltal a japán cseresznyefa jóval egyszerűbben, könnyebben és kevesebb időbefektetéssel nevelhető, mint például a termést hozó cseresznyefák.

A kérdés az, hogy miként lehet a kertünkbe telepíteni a cseresznyevirág fát?

A japán cseresznye ültetése

A japán díszcseresznyének nagy lombkoronája miatt nagy területre van szüksége, legalább 5-6 méterre – ekkora ültetési távolsággal érdemes számolni.

Az optimális ültetési időpont tavasz (március-április), vagy ősz (október-november) még a fagyok előtt.

Ültetése hasonlóan zajlik, mint amit a leylandi ciprusnál is szemléltettünk:

  1. A fa földlabdájánál legalább másfélszer, de inkább kétszer nagyobb ültetőgödör ásása szükséges
  2. Az ültetőgödör kiásása után a gödröt töltsük fel vízzel és várjuk meg, míg elszivárog. 
  3. Ezalatt a gödörből kikerülő földbe keverjünk el homogénen 10% rész komposztált marhatrágyát, és ebbe az iszapos, nedves elegybe ültessük a növényt. Ezzel biztosítjuk számára a begyökeresedéshez szükséges tápanyagmennyiséget, és élénkítjük a talajéletet is.
  4. A növényeket jutazsákban (földlabdás) vagy műanyag edényben (konténeres) értékesítik a kertészetek. A behelyezésnél a jutazsákkal együtt ültessük el, mivel lebomló anyag és amennyiben levesszük róla, a hajszálgyökerek megsérülnek, és a növény el fog pusztulni, – amennyiben műanyag cserépben van a növény, azt el kell távolítani fa ültetése előtt.
  5. A végső feladat az, hogy miután behelyeztük és pontosan függőlegesbe állítottuk a növényt, lapátoljuk majd tömörítsük be a földet a résekbe, majd ha végeztünk, locsoljuk meg jó alaposan.

Bármilyen fa ültetésénél fontos a fa támrudak, karók használata. 

A facsemeték törzsének rögzítése a három db karóhoz biztosítja, hogy a növény ne mozduljon ki a helyéről, ne döntse meg a szél, mert bármilyen kisebb kimozdulás a friss hajszálgyökerek szakadásához vezethet, ami a fa pusztulását okozza.

A megfelelő ültetés gyorsan növekedő, erőteljes, egészséges növényt eredményez.

japán cseresznyevirágzás

Ám ehhez megfelelő gondozásra is szükség van.

A díszcseresznye gondozása

A japán díszcseresznye napon, vagy félárnyékban érzi magát a legjobban.

Vízigénye közepesnek mondható, de mint minden más növény, az első 1-2 évben ez a díszfa is rendszeres öntözést igényel (heti kétszer egy felmosóvödörnyi), hiszen a gyökeresedési időszak alatt még érzékenyebb.

Miután a fa már átesett a begyökeresedési fázison,  már csak a hosszantartó száraz időszakokban szükséges locsolni.

A faggyal szemben ellenálló, nem szükséges védelmet nyújtani számára, ám a földjét, néhány évente feltölthetjük újra tápanyaggal – ami történhet komposzt vagy komposztált marhatrágyával is, a gyökérzóna feletti talajra szórva és alaposan beöntözve.

Metszése

japán cseresznyefa ár

Metszése nagyon egyszerűnek mondható, hiszen abszolút nincs szüksége formanyírásra.

Érdemes azonban az elhalt részeket időnként eltávolítani, így megújítva az ágakat, leveleket és virágokat.

Ugyanezt érdemes tenni a sérült vagy összenőtt részekkel is.

A japán díszcseresznyét – ahogy a díszfákat általában – virágzás után érdemes megmetszeni, tehát késő tavasszal.

A Prunus serrulata betegségei

A gyümölcstermő fákhoz képest egyáltalán nem számít érzékenynek.

A megfelelő körülmények biztosításával – a fent leírtak szerinti ültetés, megfelelő mennyiségű napfény és víz – a növény jó kondíciójú lesz, így betegségek sem fenyegetik. 

Ha a növény legyengült állapotban van, a betegségek közül a levéltetvek számítanak a leggyakoribbnak, vagy előfordulhatnak  takácsatkák, lombrágó hernyók, gombabetegségek is. 

Növényvédelemmel kapcsolatban Hermes boltban tudnak a legszakszerűbben segíteni. Egy fertőzött hajtás (akár mikroszkóp alatti) vizsgálata után a pontos diagnózist is meg tudják állapítani és adott esetben tudnak ajánlani ellene valamilyen növényvédelmi készítményt.

A japán cseresznyefa fajtái

  • Prunus serrulata ‘Kanzan’ – rózsaszín teltvirágú, zöld lombú
  • Prunus serrulata ‘Pink Perfection’ – rózsaszín teltvirágú, zöld lombú
  • Prunus serrulata ‘Royal Burgundy’ -rózsaszín teltvirágú, vörös lombú
  • Prunus serrulata ‘Shirofugen’ – esernyő korona habitusú, világos rózsaszín teltvirágú, zöld lombú
  • Prunus serrulata ‘Kiku-Shidare’ – csüngő koronájú, rózsaszín teltvirágú, zöld lombú
  • Prunus serrulata ‘Shirotae’ – fehér virágú, zöld lombú
  • Prunus serrulata ‘Taihaku’ – fehér virágú, zöld lombú
  • Prunus serrulata ‘Amanogawa’ – oszlopos koronájú, világos rózsaszín virágú, zöld lombú

Vajon hol érdemes beszerezni a korábban említett kiegészítőket – vagy magát a növényt?

A japán cseresznyefa ára és beszerzése

Amennyiben japán díszcseresznyét vásárolna, érdemes ellátogatnia a Budai Kertcentrumba, ahol szakértő kollégáink minden eszközükkel elősegítik a megfelelő növény és kiegészítők kiválasztását.

Amennyiben pedig a japán cseresznyefa áráról és fajtáiról tájékozódna, tekintse meg Termék keresőnket, ahova a  ‘díszcseresznye’ kulcsszó beírásával azonnal láthatja az aktuális készletet méretekkel, árakkal.

Amennyiben nem találja az Ön által keresett terméket, vagy egyszerűen csak szakmai segítségre van szüksége, akkor hívja kertész szakembereinket, akik minden területen segítségére lesznek.

Budai Kertcentrum Kft (BKC) 

+36 30 458 7839